Bihari Csongor
1961-ben született Kaposváron, de ettől fogva egész ifjúkoráig Siófokon élt. Ott végezte gimnáziumi tanulmányait. Első olajfestményei 1980 nyarán készültek és közülük a harmadikat a Képcsarnok Vállalat zsűrije Londonba küldte értékesítésre.
Mindezek ellenére nem festőművésznek készült: „Kiskorom óta mindig is a természettudományos pálya vonzott. Kutatóbiológus akartam lenni, még középiskolai tanulmányaim alatt is, otthon – diákhoz képest – egész komoly laboratóriumot szereltem fel. Az a bizonyos harmadik olajképem úgy keletkezett, hogy megkértek – kézügyességemet felhasználva – próbáljak meg beugrásszerűen) segíteni néhány kép gyorsabb elkészültében. Így pártoltam át a lombiktól az ecsethez.”
Kezdetben a Képcsarnok Vállalat export megrendeléseire – bátyja Bihari Levente (szintén festőművész) és jó barátja Wessely Tibor keze alatt nevelkedve – készített főleg kisméretű képeket. Munkái így eljutottak London, New York, Tokió, Bécs, Köln, München és Itália gyűjtőihez, galériáiba.
Hazai bemutatkozása egy siófoki alkotóközösségnek a Messenger Tem-nek a létrejöttével kezdődött, ahol Bihari Csongor is lapító tag volt. Így 1990 nyarától sikeres tárlatokon vett részt többek között Budapesten, (több alkalommal) Debrecenben, Pécsen, Sopronban, Salgótarjánban. Mindössze 2000 óta rendez önálló kiállításokat. Előtte „csupán” Gárdonyban és Lovasberényben szerepelt csak saját műveivel. 2001 sikeres év volt számára, hiszen ezen év tavasszal Székesfehérváron, ősszel pedig Budapesten illetve Dunaszerdahelyen szerepelt saját tárlattal, utóbbi tárlatán a pozsonyi televíziónak is interjút adott.
Mesterei, tanítói – akikre szeretettel gondol – Deák B. Ferenc (aki színművészként is közismert) képzőművész, valamint a Székesfehérváron működő Bujdosó Dénes és Szentes Ottokár festőművészek.
Festményeire a naturalizmus és realizmus a jellemző. Erre törekszik absztrakt alkotásain is. Számára a középpontban az alázatos munka, az Isten és emberszeretet, emellett a szakma tisztelete áll.
1983 óta egy mezőföldi faluban, Kislángon él. Itt rendezte be műtermét is.
Elérhetőség, lakcím: 8156 Kisláng, Dózsa Gy. u.46. Tel: 22/435-673 vagy 30/470-93-71
e-mail: csot@freestart.hu vagy csongor.bihari@gmail.com
web: http://biharicsongor.freeweb.hu












